.

.

kapcsolat

2017. október 10. - horváth eszter

Amennyiben kapcsolatba szeretnél lépni velem, itt megtalálsz:

e-mail: dandelionnaturproduct@gmail.com

dandelion referencia,-és szépségműhely: 1081 Bp, Szilágyi utca 5

facebook: https://www.facebook.com/dandelionpitypang/

 

rólam...

Egy vidéki kisvárosban születtem, az ország talán legszebb részén. Ahol a hajnali harmat megcsillan a szőlőszemeken, a felkelő Nap fényében. A villányi borvidék és a Szársomlyó lábai mellett heverő Siklóson.

 

11.jpg

Nem volt kérdés számomra, hogy az érettségi után kozmetikusnak tanulok. Mindig vonzott ez a szakma. Aztán Budapestre költöztem, több éves szerződés várt a váci utcai Kalcsu Kati szépségszalonban. A szerződésem lejártával úgy éreztem, más területen is kipróbálnám magam. Üzletvezető lettem egy belvárosi szépségszalonban. Szerelem, házasság, gyerkőc...

A gyermekvállalás éveiben beiratkoztam a Pécsi Tudományegyetem kozmetikus szakoktató karára, ahol aztán sikeresen le is diplomáztam. Szerettem volna a saját lábamra állni, így megnyitottam a dandelion referencia,-és szépségműhely kapuit. Hogy a diplomámnak is hasznát vegyem, tanítani kezdtem, két iskolában is, párhuzamosan. De a szakmai kiteljesedést a dandelion kozmetikai termékek megszületése hozta. A termékfejlesztéstől a gyártásig imádom minden mozzanatát. Mindeközben, a Szalay könyvkiadó jóvoltából megjelent két könyvem: Természetes kozmetikumok, és Fiatalodj! címmel.

Blogot írok, kozmetikai termékeket fejlesztek, workshopokat vezetek, személyre szabott arckezelésekkel kedveskedek a szépségműhelyben a vendégeim számára, és bátran mondhatom, boldog vagyok a szakmámban!

Horváth Eszter

Őssejt a kozmetikában

Sci-fi, marketing vagy valóság?

Az őssejt szót mindenki valami természetfeletti csodával párosítja. Olyan titkot rejt, ami gyógyír minden problémára. Megoldást nyújt számos gyógyíthatatlan kórra, olykor egyes rákos megbetegedésre is. Kis túlzással az örök élet és fiatalság forrásával kecsegtet bennünket. 

scienceploitation-is-the-beauty-industry-borrowing-language-for-stem-cell-science-claims_wrbm_large.jpg

Az orvostudomány mellett így a kozmetikai ipar is lecsapott a felkínálkozó lehetőségre, és számos klinikai kutatást végeznek a témában, nem kevés pénzt és időt áldozva az eredményekre. 

A baj csupán annyi, hogy az orvoslás területén gyerekcipőben (sem) járó őssejt felhasználásnak, vajmi kevés köze van a kozmetikai krémekbe csomagolt őssejtekhez. Ugyanis sejteket arckrémekben kínálni lehetetlenség, hiszen maguk a sejtek, nagyon rövid ideig életképesek, hamar elpusztulnak. Másrészt, az amerikai, európai és az egyesült királyságbeli törvények értelmében kozmetikumoknak szigorúan tilos emberi szöveteket vagy kivonatokat tartalmazni! 

A kozmetikai termékeket gyártó cégeknek mégis megoldást kellett találni, hiszen marketing szempontból, meglehetősen hangzatos a kifejezés: őssejt  Megszületett a megoldás: növényi őssejtekkel töltik fel a kozmetikumokat! Hogy a valósághoz ennek sincs semmi köze, az már mellékes!

Ha az emberi őssejt valaha is képes lesz a gyógyításra, a növényi őssejt erre egészen biztosan alkalmatlan marad. Ember és növény ugyanis nem teljesen kompatibilis egymással.

Joggal merül fel a kérdés, tulajdonképpen akkor mi is kerül a növényi őssejtet tartalmazó kozmetikumokba? A csavar pedig itt található a történetben: növényi kivonatokkal gazdagítják az adott terméket, amit aztán a rendkívül hangzatos őssejt kifejezéssel dobnak piacra.

 2009 szeptemberében a Lancome útnak indította új anti-aging arckrémjét, az "Absolue Precious Cells" –ot. Úgy hirdették, hogy a krém "segít a bőr őssejtjeinek helyreállításában és a fiatal arcbőr visszaszerzésében". A krém 50 ml és 237 dollárba került. Később kiderült, hogy a termék nem tartalmaz sem őssejteket, sem az őssejtek egyetlen összetevőjét sem! Dr. Bruno Bernard, a Lancome anyavállalatának, L'Oréal párizsi kutatólaboratóriumának projektigazgatója később aztán tisztázta a helyzetet: alma kivonatot tartalmaz a termék, őssejtet nem!

Hazánkban is nagyon sok cég kínálja növényi őssejtet tartalmazó csodakrémjeit. Egy francia, természetes kozmetikumokat gyártó vállalat arcápoló termékeit én is teszteltem (természetesen) a témában. Vásároltam egy szérumot, és mellé egy hidratáló arckrémet. 

20171004_082335.jpg

Az első tapasztalatom meglehetősen negatív volt! Sehogy sem értem, hogy egy természetes kozmetikum, hogy tud ennyire intenzív illatanyaggal rendelkezni? 

A bőröm azonban nagyon hamar és jól felvette a szérumot és az arckrémet is. Kellemes érzés volt a használatuk. Aztán rápillantottam az INCI listára. De nem igazán szerettem volna elhinni azt, amit láttam! 

20171004_082605.jpg

A növényi őssejtet tartalmazó természetes csodakozmetikum összetevőinek előkelő helyén egy szilikon származék szerepel. Nem sokkal hátrébb a sorban, pedig az alkohol követi őt! Majd őssejtként, almakivonat található benne. Az erős illatanyag újabb szilikon származékot utasít maga mögé. A java pedig csak most következik: nátrium-hidroxid. Ez egy elég erős maró lúg, ami ugyan nagyon kis mennyiségben szerepel a termékben, ezzel állítják be a krém pH értékét…. no de mégis! Aztán tartósítószerek tömkelege. Hatóanyag elenyésző mennyiségben található a termékben!

Azt hiszem. az őssejtes tesztelést befejezem, bár még nem fogyott el sem a szérum, sem az arckrém….nem mérgezem tovább a bőröm a fiatalság reményében!

 

ee2.jpg

 

 

 

 

 

Horváth Eszter-kozmetikus szakoktató

Bőrügyek

Nem is olyan régen a kezembe akadt, dr Yael Adler, Bőrügyek című könyve. A szerző rendhagyó módon mesél az emberi bőrről. Magával ragadó a közvetlen és a hétköznapi ember számára is érthető stílusa. Innen merítettem ihletet, hogy egy picit közelebb hozzam ebben a cikkben mindenki számára ezt a nagyon fontos és sokszor méltatlanul elhanyagolt szervünket.

Nyomok a bőrön

A bőrrel kapcsolatban szinte a csapból is az a tény folyik, hogy ez a legnagyobb felületű szervünk. Ezt mindenki tudja. Nagyjából 2 nm. De beborít mindent, mindent amit magunkban hordunk. Tulajdonképpen ez az antennánk. „Adja és veszi a jeleket, táplálja az érzékeinket. Bőrünk a vágy tárgya”. Szerintem bele sem gondolunk, hogy „ez a szervünk roppant érzékeny kommunikációs eszköz. Nélküle nincs se izgalom, se szex.”

7326d9fe38d8e49d323cda1529dae3b5.jpg

Hogy mennyire fontos szervünk a bőr, azt a nyelvünk is elárulja. „Vannak napok, amikor nem érezzük jól magunkat a bőrünkben, néha meg nem férünk a bőrünkbe”. Egyeseknek pedig vastag a bőr a képén, olykor pedig lesül a bőr a képünkről.” Hosszasan sorolhatnám még, de azt mégis kevesen tudják, hogy hány létfontosságú feladatot lát el az érdekünkben a bőrünk. Először is elválaszt minket a külvilágtól. Téglafalként védelmez bennünket a veszélyes behatolóktól, a mérgektől és a kórokozóktól. Bőrünk a testünk saját klímaberendezése. Felelős a hőszabályozásért. „A legújabb kutatások szerint, a bőr még a szagokat és a hangokat is képes valamilyen mértékben érzékelni.”

bf2d010ea7d10d2dff6de5df53a69eac.jpg

Te tudtad, hogy percenként nagyjából 40 ezer bőrpikkely válik le rólad? Ez napi 10 grammot jelent . A kozmetikában ezt elhalt hámsejtként emlegetjük és arcradírokkal/peelingekkel támogatjuk meg a leválásukat. Sokan hanyagul legyintenek a bőrre, de igenis fontos és mélyre hatoló szervről beszélünk. Nemcsak a környezettel, de a belső világunkkal is kommunikál. Élénk eszmecserét folytat az ideg,-és immunrendszerünkkel.

borstruktura.jpg

Szerencsés esetben naponta foglalkozunk a bőrünkkel: az ápolásával, az öregedésével, az allergiákkal, a napozással... A bőrön látható az öröm és szomorúság. A félelem és az öregedés. A lúdbőr vagy a helytelen táplálkozás. Bőrredők, ráncok, pajzsmirigy problémák.

„A bőr olyan mint egy nagy képeskönyv, tele nyilvánvaló és rejtett nyomokkal és utalásokkal. Aki tud olvasni a nyomokból, ámulva tapasztalhatja, hogy a látható sokszor elvezet a láthatatlanhoz.”

ee2.jpg

 

 

 

 

 

 

Horváth Eszter-kozmetikus szakoktató

Egyszerű hajvégápoló olaj

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de nekem ilyenkor,évszakváltás idején, meglehetősen száraz a hajam. Próbálgattam minden féle hajvégápoló csodákat, de a szálkás hajvég, szálkás hajvég maradt.

21e67e4c3d0ed4a7ce5ba177b8c754ae.jpg

Ilyenkor persze előkerül a hajszárító és hajkefe, majd a hajvasaló...napjában többször is, ami hosszú távon, csak jobban ront a helyzeten.

Készítettem egy nagyon egyszerű hajvégápoló olajat, érdemes kipróbálni, akkor is, ha nem küzdesz hasonló problémával. Két, nagyon könnyen beszerezhető alapanyag szükséges hozzá csupán!

  • jojoba olaj

  • sáfrányos szeklice olaj

    e2d4e77f468c96d469d62f75a6200776.jpg

A jojoba olaj, tulajdonképpen viasz, melynek szerkezete nagyban hasonlít az emberi bőr faggyújához. Gyakran használják hajpakolásokba, hajbalzsamokba. Védő és regeneráló hatású.

A sáfrányos szeklice olaj, megvédi a hajat a szabadgyökök hatásától és a kiszáradástól, valamint táplálja a hajszálakat és egészséges kinézetet kölcsönöz neki. 

Most már nincs is másra szükségünk, mint egy cseppentős kozmetikai üvegre. 

c041f7dfee6b4e48c16b88fb764907cd.jpg

Ebbe az üvegbe 1:1 arányban összekeverjük a két olajat és már el is készítettük a hajvégápolónkat. Egyenletesen vigyük fel a hajvégekre, várjuk meg amíg az olaj tökéletesen beszívódik a hajszálakba. Naponta használhatjátok!

ee2.jpg

 

 

 

 

 

 

Horváth Eszter-dandelion referencia,-és szépségműhely

Ahol megáll az idő

Budapesten, a Római parton, a Monostori út közepén, található egy kis Csodaország. Mindenki Csodaországa.  Narancs és pink színekbe öltözve hívogatja az arra látogatót.  Belépsz, elvarázsol és teljesen új emberként távozol.  A hangulat, a finom indiai füstölő illata első pillanattól rabul ejt, és érzed, ahogy elemi erővel magába szippant ez a hely. Pontosan tudod, hogy innentől kezdve rendszeres látogatója leszel az amasole jógastúdiónak.

image-0-02-05-55e6a67b8e2e738943a4dbe5c0cc1fd504fba3387f898d63abcbbe0ae1bee045-v.jpg

Nem vagyok jóga fanatikus, de ezekkel a szavakkal tudnám leírni azt az érzést, amikor legelső alkalommal ellátogattam ide. Nem a személyes kötődés az, ami ezt mondatja velem, hanem a tapasztalás. Adriennel, a stúdió tulajdonosával és szakmai vezetőjével, szinte születésünk óta jó barátnők vagyunk.

Hálás vagyok a sorsnak, hogy ezt a barátságot a magaménak tudhatom!

image-0-02-05-f439e4d97a1250bd5e7af3f21f91593de469cae0945253ad6dffa81f1fd40922-v.jpg

Olyan ember ő, aki jobban szeret adni, mint kapni. Akinek igazán fontos a másik.  Én azt hiszem, Adri és a jógastúdió rendíthetetlen sikerének, talán ez az egyik alappillére a szakmai alázat és tudás mellett. Kollégáival olyan hellyé varázsolták a stúdiót, ahol egyszerűen jó ott lenni, ahol rátalálhatsz önmagadra, ahol figyelhetsz önmagadra.

image-0-02-05-7134d59fc2dbcc6a9b18dc7765fda7073f3a9f5e2cf36f54c373e8e10e07abca-v.jpg

Bárki megtalálhatja a számára kedves jóga óra típust. A bátrabbak bemerészkedhetnek hot jógára, ahol kb. 40C melegben zajlik a 90 perces óra. Garantáltan pillanatok alatt eltűnik a narancsbőr és feszesedik a popsi! „Az összes létező mirigyedet, izmodat, inadat, szalagodat és érzékszervedet megdolgoztatja.” Csak izzadsz, és közben hatalmas büszkeséggel tölt el, hogy igen, te is képes vagy rá, megcsináltad! De megtalálható az órarendben a yin jóga, gyerekjóga, kismama jóga, gerincjóga, tini jóga (12+), hatha jóga és még számos más jógafajta is. 

A múlt héten, 10 éves nagylányommal arra gondoltunk, hogy vasárnap este, amolyan anya-lánya program keretében, ellátogatunk együtt Adrihoz yin jógára. Nekem ez az óra mindig hatalmas élmény. Most különösen az volt, hogy életemben először, a lányommal jógázhattam ...és pont ezen az órán.

A terem tele volt emberekkel, de őszintén mondom, az óra végére egy csapattá kovácsolódik itt mindenki. Hátborzongatóan jó érzés, ahogy a néma csendben és sötétségben hirtelen megszólal egy csodaszép, lágy zenehang és az óra a kezdetét veszi. Eltűnik az idő. A napi rohanás és gondok az ajtón kívül maradnak. Csak a félhomály, a lágy zene és te maradtál a gyakorlatokkal.

image-0-02-05-cc214294a82306e6fcad5ffc7e3b3127ba27ae9fc39973ed08b51f63120d2cdc-v.jpg

Ez a Csodaország az én világom. ...„Mert ha belül süt a Nap, akkor nem számít kint milyen az idő”.

 

 ee2.jpg

 

 

 

 

 

Horváth Eszter-kozmetikus szakoktató, dandelion referencia és szépségműhely

Collagen Cocktail

A fiatal bőr megőrzése, a szépségre való törekvés, egyidős az emberiséggel. Már ősanyáink is különböző trükköket vetettek be annak érdekében, hogy meghódítsák a kiszemelt férfit. Persze, akkoriban még csak színes bogyók gyűjtésével és ezek felhasználásával tudták megjelenésüket jobb színben feltüntetni. Ma már egészen más módszerek is a rendelkezésünkre állnak. A bátrabbak nem restellenek orvosi szike alá feküdni szépségük érdekében, míg a természetesség hívei, más eszközöket részesítenek előnyben. 

A motiváció ugyanaz...Harc az idővel!

Hogy ne csupán a kozmetikai arckrémekre bízzuk bőrünk állapotát, a piacon felütötték fejüket a különböző vitaminokat és hyaluronsavat tartalmazó kapszulák. Ezeknek célja, hogy belülről is támogassák a bőrt. Sajnos az ilyen készítmények tablettázása során, olyan kötőanyagok kerülhetnek a termékbe, melyek lerakódhatnak a belek falára, ezzel megakadályozva a hatóanyagok felszívódását. Nem szeretem! Teljesen véletlenül akadtam rá a Welovebeauty kft Collagen Cocktail italára. 

img_20170908_085210_418.jpg

Szirup formájában kínálja a cég a 100%-ban természetes összetevőket. Vagyis, nincs kapszulázva, tablettázva a termék, nincs felesleges kötőanyag, így gyorsabban és hatékonyabban szívódik fel a szervezetbe. Hogy mit tartalmaz a Collagén Cocktail? Kollagén peptidet, C-vitamint, hyaluronsavat, elasztint, cinket, A-vitamint és biotint. (Természetesen ez nem a teljes INCI lista) 

21370891_1950775111858394_3930716339888607309_n.png

Ezek az összetevők együttes hatása ígéri a bőr állapotának javulását, az apró ráncok látható visszavonulását, a bőr feszességét. A C-vitamin elősegíti a kollagén termelést, az A-vitamin hozzájárul a bőr normál állapotának fenntartásához. Nem mondhatom, hogy hosszú hónapok óta használom a Cocktailt, de már néhány nap elteltével egészen jól látható eredményt tapasztalhattam. A bőröm színe üdébb lett, az ráncocskák tompultak, és feszessége javult. (Zárójelben jegyzem meg, ezzel egyidejűleg a dandelion VITAMIN C SZÉRUMját is aktívan használom) 

A gyártó 25 éves kortól javasolja a termék használatát, hiszen mint minden más kozmetikai készítménynél, így ennél is, a prevenció kulcsfontosságú. A Collagen Cocktailt adagot lefekvés előtt kell meginni, hiszen ez az optimális időszak a sejtek megújulására. Természetesen mint minden siker terméknek, ennek is, azonnal megjelent a másolt változata! Egyetlen termék sem tartalmaz ilyen magas, 9600mg, hidrolizált kollagén peptidet. Én, személy szerint nagyon elégedett vagyok a készítménnyel, biztos vagyok benne, hogy most már rendszeres fogyasztója leszek!       

A bőröm gyönyörű, rugalmas, és egészséges!

ee2.jpg

 

 

 

 

 

 

Horváth Eszter- kozmetikus szakoktató, dandelion referencia,-és szépségműhely

Szent-Györgyi Albert C-vitaminja

Mérhetetlenül sok információt tanultunk meg, és tanítunk meg, a C-vitamin szervezetre gyakorolt hatásáról. Talán már nincs olyan óvódás korú gyermek sem, aki ne tudna ezekből felsorolni legalább néhányat. Pláne, ki ne ismerné Szent-Györgyi Albert nevét, akit Nobel-díjjal jutalmaztak a C-vitamin kimutatásáért? Tudjuk, hogy a C-vitamin (aszkorbinsav) vízben oldódó vegyület, de azt már kevesebben tudjuk, hogy létezik zsírban oldódó (aszkorbil-palmitát) formája is. A kozmetikai ipar szívesebben alkalmazza ezt, nagyobb stabilitása miatt. Mivel a napfényes nyári napok lassan-lassan múlttá válnak, mindenképp szerettem volna becsempészni ezt a nagy jelentőséggel bíró vegyületet a napi kozmetikai rutinba. Olyan formában szeretném tenni mindezt, amely könnyedén felvihető az arcbőrre, nem hagy fénylő réteget maga után, és gyorsan felszívódik. Ezért döntöttem arckrém helyett, a szérum mellett.

img_20170831_135744_613.jpg

A C- vitaminnak olyan formáját zártam üvegbe  (magnesium ascorbyl phosphate ), amely a vegyületnek egy nagyon stabil változata. Igen erős antioxidáns hatással bír, és hát lássuk be Hölgyeim, ez számunkra nem mellékes tulajdonság! Mindemellett, a nyári napozás, sem tűnt el nyom nélkül. Bizony, bizony egy-két pigment foltocska egészen biztosan ott éktelenkedik mindenki arcbőrén, lenyomataként a forró nyárnak. Így hát csak ácsingózhatunk, adott esetben szó szerint, a makulá(folt)tlan bőrért. De a C-vitamin ebben is segítségünkre lehet, mert jelentősen halványítja az így kialakult foltokat. Növeli a bőr hidratáltságát és komfort érzetét, valamint serkenti a kollagén termelést. 

img_20170831_140034_561.jpg

Most képzeljünk el egy illatot mindehhez! Kinek mi jut eszébe? Én, ha becsukom a szemem, és egy pillanatra lassan beleszippantok a levegőbe, azt hiszem nem is képviselheti hitelesebben a C-vitamin szérumot semmi más, mint a neroli, vagyis narancsvirág illata. Bársonyossággal ruházza fel a bőrt és a lelket egyaránt.

Egyetlen cseppje éppen elegendő… De vessünk egy pillantást a szérum többi összetevőjére is: A narancsvirágvíz mellett helyet kapott a termékben a kamilla virágvíz is. Tökéletes egységet alkotva. Természetesen nem maradhatott el a glicerin és a hialuronsav sem! Az alkotóelemek sorát ékesíti az aloe vera gél, a ferulinsav, a sárgabarackmag olaj, a panthenol (B5), bisabolol…stb.

Csábítóan hangzik!  A dandelion, 30ml cseppentős adagolóban kínálja a „napfény” és neroli párosításából született VITAMIN C SZÉRUMját.

ee2.jpg

 

 

 

 

 

Horváth Eszter-kozmetikus szakoktató, dandelion referencia,-és szépségműhely

Teszteltem a „trend it up ultra matte” ajakrúzsokat

 

 

Nem régiben a DM saját márkás termékei között berobbant a piacra  a „trend it up ultra matte” ajakrúzs. Ami több színben is megvásárolható.
Megszoktuk, hogy a rúzsok fényesen csillognak ajkainkon, adott esetben megspékeljük a használatukat egy kevés szájfénnyel is, a jó ügy érdekében.
Bevallom, volt szerencsém több ízben is Párizsban járni, és mindig csodálattal bámultam a párizsi nőket, akik szinte egytől egyig tündöklő színekbe festették ajkaikat.

cultura-serviette-en-papier-paris.jpg
Sosem értettem, hogy képes rajtuk a rúzs 15 percnél tovább is tökéletes maradni...
Itt a megoldás!
Nem szükséges különböző trükköket bevetnünk többé, hogy meghosszabítsuk a napi rúzs viseletünk élettartamát. Elfelejthetjük a csalást a kontúrceruzával és papírzsebkendővel, az aggodalommal együtt, hogy a gyönyörű vörös rúzsunk a fogainkat is pirosra színezte!
Ez idáig nem voltam rúzs fanatikus, inkább választottam a kényelmesebb és biztonságosabb megoldást, ajaktetoválás formájában.
De most beleszerettem!
Felkenem a „trend it up ultra matte” rúzsomat, és esküszöm fél nap elteltével is tökéletes képet mutat!
Sosem tapasztaltam ilyent.

ac4384c616e06f359243b18a04ed2c38.jpg
Mattsága picit sem zavaró, sokkal inkább finomabb, elegánsabb megjelenést kölcsönöz.
Az ára pedig meglepően kedvező, 799.- HUF  

trend_it_up_ultra_matt_lipstick_010_internet_797436.png
De azt hiszem, nem is én lennék, ha azonnal nem kezdeném el vizsgálgatni a termék összetevőit!
Megtalálhatóak benne természetesen növényi olajak, mint pl: avokadóolaj, napraforgóolaj.
Az ethylhexyl-palmitáttal már nem voltam annyira kibékülve, mert ez egy pálmaolajból származó vegyület, ami bőrpuhító funkciót tölt be.
Elvből nem tetszenek a pálmaolajat tartalmazó termékek, környezetvédelmi fontossággal bírnak, de ez más történet...
A másik összetevő, amin megakadt a szemem, az a  polyethylen.
A „poly...” szó eleje miatt ismerős lehet.
Ez egy műanyagszármazék.
A legfrissebb eredmények szerint, rossz híre ellenére, nem mérgező!
Nagyon bízom benne, hogy ez így is van, mert én már nem mondanék le az ultra matte rúzsok használatáról!
Oly annyira imádom, hogy egy-két barátnőmet is megleptem már vele!
Remélem Csajok, ti is szeretitek és használjátok!?

ee2.jpgHorváth Eszter-kozmetikus szakoktató, dandelion referencia,-és szépségműhely

Melanoma és a La Roche-Posay

Az előző cikkemben egy személyes tapasztalatomat osztottam meg veletek, amikor is néhány hónappal korábban, melanomát diagnosztizáltak nálam.  Célom, kozmetikusként és magánemberként is az volt, hogy felhívjam a figyelmet erre, a sokszor nagyon veszélyes végkimenetelű megbetegedésre. Azt hiszem sikerrel jártam!  

Sok-sok témába vágó, tudományos és kevésbé tudományos cikket is elolvastam, és végignéztem számtalan videó bejegyzést is. Jelen pillanatban, amit tehetek/tehetünk, néhány sorstársammal együtt, hogy megtalálom a lehető legjobb napozó terméket a kozmetikai ipar piacán, ami nélkül gyakorlatilag, így a nyári időszakban, az utcára lépni sem túl tanácsos.  Szóval, keressük a tűt a szénakazalban...Orvosaim tanácsára, ám nem kevés előítélettel, rápillantottam a La Roce-Posay honlapjára.

sam_0786.JPG

Kerekre nyílt szemmel láttam, hogy a francia cég, különösen nagy figyelmet fordít a melanomával érintett emberek számára.  Szemezgettem hát a termékek között, és végül megrendeltem egy kisebb csomagot. 

Na jóóó, nem csak a napozó termékekre csábultam el! Megérkezett a csomag, és én alig bírtam kivárni, hogy kipróbálhassam a kozmetikumokat. Hittem is meg nem is, hogy jó lehet.  

Az egyik napvédő ötlete nagyon tetszett! Ez egy napozó stift.

lp15918_big.png

ANTHELIOS XLSPF 50+ NAPVÉDŐ STIFT

A cég, ezt a terméküket friss műtéti hegekre, anyajegyekre, szem környékére ajánlja. A használata rendkívül egyszerű, tulajdonképpen, mint egy rúzst, tekerhetjük ki magát a stiftet.  Így abszolút higiénikus, hiszen szabad kézzel hozzá sem kell érni a kozmetikumhoz. Igaz, pici, fehér réteget hagy maga után a bőrön, de ez elhanyagolható. Puha és könnyedén krémes, mégis stabil ez a napvédő stift. Ami a sok jó tulajdonságát csak fokozza és picit sem mellékes, hogy UVA és UVB sugarak ellen is védelmet nyújt!

A másik választottam, az ANTHELIOS XL SPF 50+ NAPTEJ.

anthelios_xl_lotion_spf_50_250ml_big.pngNagyon érzékeny bőrre, napallergiára kifejezetten ajánlott. Szintén védelmet nyújt UVA/UVB sugarak ellen. Használható arcra és testre is. Könnyű, krémes, könnyen felszívódó naptej, a magas fényvédelme ellenére!

Mindkét termék vízlepergető hatással rendelkezik. Én, megszerettem ezt a napozó családot, és a La Roche-Posay egy-két másik kozmetikumával együtt. Biztonságban érzem magam tőle! 

Tiszta szívből ajánlom mindenki számára, akinek fontos a fényvédelem!

ee2.jpg

 

 

 

 

 

 

Horváth Eszter-dandelion referencia,-és szépségműhel

BŐRrák(om)

Autóban ülök, néma csendben. M6. Szélsebesen rohan velem a táj.
Hirtelen megpillantom a zöldellő szőlőtőkék között a domboldalon, a már ismerős, hófehérre meszelt présházakat. 
A cserepek színe is illeszkedik a környezethez, mintha tudatos gondossággal tervezték volna a természet színpompás árnyalatihoz őket.
Pontosan tudom, hogy innen még 60 perc, és úti célom végéhez érek.
Izgulok, és közben azon morfondírozom, hogy az élet nem vesztette el a humorérzékét! Igazán nem!
Az eszemmel persze tudom, és közvetlen közelről sajnos láttam is, de most meg is tapasztalom az érzést, hogy az ember valóban milyen nagyon törékeny!
Helyet foglalok a váróteremben és türelmesen kivárom, amíg a nevemen szólítanak.
Eljött a pillanat, és belépek a szobába.
A másodperc tört része alatt felmérem a helyzetet… olyan furcsa minden!
Korábban, a vizsgálatok ideje alatt egészen más hangulat uralkodott.
A varratokat kiszedik, közben előkerül a szövettan eredménye is.
Higgadtan, de határozottan közlik velem a diagnózist.
Pozitív eredményt mutatnak a patológiai vizsgálatok! Melanoma, vagyis bőrrák!
Tényleg humoros az élet, kozmetikus vagyok, és …BŐRrák.
Viccesnek kicsit sem érzem a helyzetet, viszont a dolog pikantériája azért kézzel fogható, mert ismerem a bőrt kívülről-belülről, és most mégis a bőröm az, ami megtréfál.
Az Egészségügyi Világszervezet adatai alapján kimondható, hogy az elmúlt évtizedekben folyamatosan nő a melanomával érintett személyek száma.
A bőrráknak több fajtáját ismeri az orvostudomány, egyik sem olyan agressziv mint a melanoma malignum.
Tulajdonképpen bátran kimondhatjuk, hogy a bőrráknak egyetlen halálos fajtája, az maga a melanoma.
Tudomásul vettem a diagnózist, mi mást is tehetnék, és közben gyorsan egyeztetünk egy következő időpontot egy második műtétre. Két nap múlva! Sürget az idő.
Kilépek a rendelőből és tudom, hogy telefonálnom kellene, hiszen megigértem. De úgy érzem, képtelen vagyok értelmes sorrendben összerakni a szavakat egymás után.
Pánikra semmi ok, nyugtatgatom saját magam és a közvetlen környezetem is később.
Az orvosi papirokból kiderül, hogy a daganatot sikeresen eltávolitották, a beteg sejtek nem szórodtak…nem lesz baj, nincs baj.
Kettes besorolást kaptam a skálán.
484px-clark_levels.jpg
A második műtét, „csak” egy biztonsági metszés, hogy valóban minden rendben legyen.
Mostanra már túl vagyok ezen a beavatkozáson is. Újabb hetek telnek el a második szövettan eredményére várva…
  Várom a leletet és a találkozót az onkológus professzorral.
Közben reménykedem, hogy erre az egész, testileg-lelkileg kimerítő tortúrára, csak a hosszú forradás a vállamon fog emlékeztetni később.
Innentől kezdve folyamatos orvosi kontroll és ellenőrzés alatt leszek, de ha ez nem így lenne, egészen biztos, hogy akkor is rendszeresen ellátogatnék szűrővizsgálatokra.
Ez most már tulajdonképpen bármelyik bőrgyógyászati rendelőben lehetséges.
Mobil anyajegyszűréseket is végeznek az ország több pontján is!
borrak-abcde-la-roche-posay_1.jpg
Biztosan mindenkiben felmerül a kérdés, hogy mik lehetnek a bőrrák kialakulását kiváltó okok?
40 éves vagyok. Amikor gyerek voltam, épp csak hallottunk az Ausztrália felett kilyukadt ózonrétegről. 
Fényvédelemről talán egyáltalán nem is! (Húúú, anyukám lehet, hogy most kiakad). 
A strandon mindenki kókusz illatban úszott, mert a helyi ABC-ben egyetlen fajta bronzolajat lehetett vásárolni. A (!) bronzolajat.
Olykor-olykor leégtünk, na és? Különösebben nem foglalkoztunk vele, mi gyerekek.
Most már tudjuk, hogy a gyerekkori napégés bizony felnőtt korban bosszulja meg magát! 
Értelmet nyer „a bőr nem felejt” kijelentés!
De mielőtt mindenki pánikba esne, mert bizony ő is többször pecsenyére pirult gyerekként, elmondom, hogy a kiváltó okok között ez csak egyetlen tényező.
Természetesen ide sorolható a genetikai hajlam is, ha valakinek a családjában esetleg történt már korábban rákos megbetegedés.
Fokozott figyelmet kell fordítani a fehér, érzékeny és anyajeggyel rendelkező bőrökre.

...A jól bevált kakaóvajamat most SPF50+ UVA,UVB naptejre cserélem, és nyugodtan mondhatom nagyon-nagyon szerencsésnek magam, mert túlélem a bőrrákot!
img_20170730_151618_309.jpg
ee2.jpg
Horváth Eszter

A hely varázsa

dandelion_arc.jpgAki ellátogat hozzám, a szépségműhelybe, ne számítson arra, hogy puccos épületcsodák, hangulatos, macskakővel kirakott járdák és kirakatok színes forgatagán keresztül érkezik majd.
A valóság az, hogy egy 8. kerületi bérházat talál a megadott címen.
Ütött, kopott belső udvarral, és jócskán omladozó vakolattal szembesülhet az ide látogató.
A hangulatát mégis szeretem!
Joggal merülhet fel a kérdés, hogy mégis miért olyan kedves hely ez az én szívemnek, és miért választják ezt, mégis a vendégek?
Hiszen járhatnának akár a Váci utcai kavalkád egy sokkal híresebb, színpompásabb, impozánsabb épületéből kialakított kozmetikai szalonba is.
A válasz, pedig igen egyszerű!
Az alacsony bérház belső udvarára nyíló kis lakás alakult át kozmetikai szalonná.
Tudatos választás eredménye ez!
Azt a szemléletet követem, miszerint egy adott időpontban, csupán egyetlen vendéggel foglalkozom!
A kezelés ideje alatt, nincs helye hajszárító zúgásnak, a levegőben finoman elrejtőzött körömpornak, üres vihorászásnak, és pletykálkodásnak.
A szépítkezésre szánt idő kincs! 
Szeretném is ezt tiszteletben tartani és fenntartani a vendégeim számára.
Ilyen tekintetben a belső udvar menedékül szolgál az utcáról hirtelen beeső páciensek elől.
Ehelyett levendula és tömjén illat fogadja a megérkező vendéget.
Tea és kávé.
Hófehér csipkefüggöny, egy már-már megsárgult fénykép dédmamáink korából, a kovácsoltvas tükörkereten.
Levendulás-rózsás mosdótál, antik faragott asztalka.
A falon pedig, édesanyám keze munkáját dicsérő 1-2 vászon festmény. 
Természetesen a hely szelleméhez illeszkedő stílusban.
Itt nem csörög telefon, nem csenget egy szemöldökszedés, ide pihenni és szépülni érkeznek a vendégek.
A gondosan kiválasztott relaxációs zene, takaró és gyertya mellé személyre szabott arckezelésben részesül az ide látogató.
Az arckezelés sem mindennapi, bárhol elérhető arckrémek egymásutánja.
A tudatosság itt is megmutatkozik.
Saját márkás kozmetikumokkal történik a bőr ápolása. 
A dandelion termékcsalád minden egyes tagja, szigorúan ellenőrzött, természetes forrásból származó alapanyagokból készült. 
Parabénmentes, pálmaolaj mentes és állatkísérletek nélkül, kézzel készített termékek ezek.
A receptúrák nagy gondossággal összeválogatott, egymással szinergiában lévő, lélekre is ható alapanyagok összességének gyümölcse.
…Mert én így álmodtam meg.

ee2.jpg
(Horváth Eszter-dandelion referencia és szépségműhely)

süti beállítások módosítása